Színes terek játékos dekoráció Mao Lópeztől

Ez a trendi otthon belső egy szerethető enteriőr. A lakásban mindenhol találunk egy olyan pontot, ami valamiért kiemelt szerepet tölt be a lakberendezésben és a dekorációban és mondhatni nagyot szól. Például, vessünk egy pillantást a narancssárga puha, kissé süppedős szőnyegre, amely uralja a nyitott életteret és, amely ellensúlyozza a sötét szőnyeg és világos háttér, fehér falminta motívumait. S, ha ez nem lenne elég, akkor a narancssárga óvatosan bekúszik a konyhába is. Még akkor is, ha a fekete koktélfotelek mindent elkövetnek annak érdekében, hogy visszahúzzák a szemet a nappaliba. A tervező ezek segítségével választotta el az egyébként nyitott teret, így a nappali és az étkező egyben van ugyan még a konyhával is, de ez szinte alig észrevehető. A színek kontrasztját a faburkolatokat vagy a bútorok színeit is tudatosan alakították így.

Fehér kanapé, fekete koktélfotelek

Puha szőnyegtengerek rajzolnak utat a lakáson belül és már-már elpihenhetnénk, amikor meghökkentő erejével mér csapást a gyanútlan szemlélődőre a fürdőszoba. Itt megint a dekoráció uralja a teret, amely fényárban úszik az üveg és a fehér felületek miatt, és persze egy elmaradhatatlan narancssárga törülközővel. A hálószobában a tipográfiai megközelítés csak tovább folytatódik és már a falra és a burkolatokra is felkúszik és változást csak annyiban érzékelhetünk, hogy a narancssárga vörösbe hajlik.

Tangerine tango színű szőnyeg
A belső terek fő színe a fehér és valamilyen kombinációja az élénk színekkel, illetve a sötét színekkel. A bútorok formáinak szögletességét csak egyetlen dolog, a székek lekerekített formája oldja. A nyitott tér elméletét pedig minden szempontból segíti, hogy a fürdőszoba és a gardrób is elhúzható ajtókkal szinte szekrénybe zárva nyitja és zárja a teret. Tervező: Mao López

Retró stílusú nappali
Modern retró nappali lakberendezés
Konyha és étkező szigetes átadópulttal
Modern szőnyeg dekoráció nappaliba
Egybe nyittott és szeparálható konyha
Modern nappali dekorációs elemek
Fehér fürdőszoba narancs dekorációval
Modern fürdőszoba üvegfalú zuhanykabinnal
Tolóajtó fürdőszobába
Tolóajtós hálószoba
Tipográfia dekoráció hálószobában

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése