Stokke bútorok a babák tökéletes pihenéséért

A kismamák körében talán ez a legismertebb márka ma Magyarországon, termékeik 1993 óta vannak forgalomban. Fórumok tömkelege szól arról, hogy miért érdemes, hol és egyáltalán kitől megvenni többnyire a babakocsikat. De a norvég cég nemcsak babakocsikat gyárt és kihinné, hogy egy-egy termékük már akár negyven éves is lehet. A több mint hétmillió eladott darabszámmal büszkélkedő Tripp Trapp etetőszék sem mai gyerek már. Peter Opsvik tervező szerint az asztalnál akkor lesz igazán jó hangulat, ha a kicsik magasabban ülnek, mint a nagyok és ez adta a gyerekkel együtt növő Tripp Trapp alapötletét.
Stokke Tripp Trapp etetőszék
A Stokke cég (1932-ben alakult) számára is alapelv, hogy környezetbarát anyagokból, ergonómiailag tökéletes környezetet biztosító termékeket gyártson, a lehető leghosszabb távú használatra a jövő nemzedékének. Ráadásul a filozófia egyik szépen szóló része, hogy a gyermek érdekeit szem előtt tartva a termékeket úgy tervezték, hogy erősítsék a szülő és gyermeke közti kapcsolatot már az első hetektől.
Stokke daybed pihenőszék babáknak
Itt, az első heteknél érdemes is megállnunk egy kicsit. A kevésbé ismert termékek, például a textilek ugyanis pont ehhez az életkorhoz köthetőek. A Stokke szerint az ágy nem csak alvásra való, így a pehelypaplanok nem csak a meleg megtartására alkalmasak, mint ahogy a párnák sem csak a fej megtámasztására használhatók. Ezek a gondolkodás, az álmok és a tanulás kellékei is, így néhányuk a kényelmes és biztonságos pihenés mellett készségfejlesztő is. A cég bababarát textíliáin színek és formák sokasága található, amelyek tanulásra ösztönzik a gyerekeket.
Stokke Sleepi babaágyak

A pelenkázó inkább a felnőttek számára érdekes játék, hisz később polcként, vagy íróasztalként hasznosítható. Az újszülöttek számára tökéletes mindössze 67,2 cm széles, Stokke ® Sleepi ™ a baba tökéletes első ágya lehet. Ovális alakja egy fészek-szerű környezetet teremt, ami kényelmes, biztonságos és könnyen mozgatható egyik szobából a másikba. Ahogy a gyerek nő úgy lehet változtatni az ágyat is.
Szoboszlai Krisztina
Stokke íróasztallá alakítható pelenkázó
Stokke logó
Stokke Sleepi Mini babaágy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése