Magyar tervezésű innovatív szolár ház

Az Odooproject-nek távolról sincs köze a Madártani Egyesület Készítsünk lakást madarak számára! programjához. A fedőnév a Solar Decathlon nemzetközi innovációs versenyre készülő, budapesti Műegyetem hallgatóiból álló közel hetvenfős csapatot és a versenyre tervezett házukat takarja. Egy házat, ami minden részletében fenntartható, napenergiával működő, energia-hatékony, könnyűszerkezetes lakóépület.

A csapat lassan két éve dolgozik és a teljes mértékben szponzori hozzá­járulásokból megvalósuló épületnek, szeptember 14-én használatba­vételre készen kell állnia Madridban, a verseny döntőjén, ahol két héten keresztül monitorozzák majd a teljesítményét. Tehát a kivitelezés elkezdődött. A fa-acél tartószerkezetet már gyártják, a nyár folyamán pedig szakemberek segítségével négy modullá építik össze a tervezett épületet. A négymodulos megoldás azért szükséges, mert két kamionon három napig utazik Madridig és a csapatnak csupán tíz napja lesz a helyszíni összeszerelésre.

Odoo Project innovatív szolár ház


A fenntartható tervezés az energiaveszteséget minimalizálja, a nyereséget maximalizálja, ezt már a tervezéskor passzív megoldásokkal lehet segíteni. Az Odoo ház dupla déli falával az aktív és passzív szoláris energianyereséget is ki tudja használni. Aktívan a terasz déli falán levő napelemekkel, passzívan a déli falon lévő sorolt, automatizált árnyékolós, három rétegben üvegezett nyílászáróival.

Odoo Project innovatív szolár ház

A ház három fő részre tagolható: a kicsi, kompakt lakótömb, az ebből nyíló terasz és a kiemelt szereppel bíró, a terasz átellenes oldalán található „nyári falnak” nevezett falszakasz. A lakóegységben egy blokkba rendezve találjuk a fürdőszobát, konyhát és gépészeti helyiséget, de a tér többi része szabadon variálható. Hálószobaként, nappaliként, étkezőként és dolgozószobaként egyaránt használható. Ezt az épületrészt a terasszal szinte a teljes falfelületen üveg köti össze. Tolóajtók. A beözönlő fény jól megvilágítja a belső tereket, télen pedig a hatalmas üvegfelület produkál jelentős szoláris nyereséget.

Odoo Project innovatív szolár ház nappali
Odoo Project innovatív szolár ház étkező
Odoo Project innovatív szolár ház hálószoba

A ház hőszigetelése egy 24 centiméter vastag cellulózréteg. Az épület hőtároló tömegét 3,5 köbméter szabadon feltölthető és leereszthető, folyamatosan keringetett víz adja. Amikor hűtési igény jelentkezik, a vizet a tetőn található napelemekre permetezik, ami éjszaka lehűlve, nappal pedig a mennyezet alatti csőrendszerben keringetve segíti a belső levegő hűtését, a hőszivattyú munkája mellett. Ez egy roppant praktikus és olcsó megoldás, hiszen egy szivattyú és az esővíz elegendő a sikerhez. Az ivóvízhasználat mérséklése érdekében a háztartási berendezésekhez is esővizet használnak (WC-öblítés, mosás, locsolás).

Odoo Project innovatív szolár ház

A ház fő alapanyaga fa, tudatos erdőgazdálkodást igazoló tanúsítvánnyal rendelkező erdőből származik. A házban a fatartók gyártásakor keletkező forgácsot a falakra kerülő OSB lapok elkészítéséhez használják fel, és az építőanyagok mindegyike 800 kilométeres körzetben készül.

Odoo Project innovatív szolár ház

Az Odoo egyik alapkoncepciója, hogy a napelemek ne szükséges rosszként legyenek elhelyezve a házon, hanem építészeti elemekként a ház megjelenésének, szerkezetének szerves részét képezzék. Az elsődleges energiaforrás a ház 6°-os lejtésű tetején található monokristályos napelem-mező. A napelemek és a tető szerkezete között szabadon kiszellőző sáv maradt, így a napelemek felmelegedése korlátozható ez 15-18 %-kal nagyobb hatásfokkal működik és a szellőző résben áramló levegő hűti az épületet is.

www.odooproject.com




1 megjegyzés: