Az örök darab Le Corbusier bútorok

Az ABC Home üzletében a huszadik század neves tervezőinek örök darab replikáit azaz az eredetivel megegyező másolatait vásárolhatjuk meg. A jelentősebb tervezők bútorait mind megkaphatjuk itt, de most a francia Le Corbusier világot meghódító bútoraira fókuszálunk.

Charles Le Corbusier ( építész, 1887-1965)

Hosszú pályafutása során Le Corbusier csupán egyetlen alkalommal tervezett bútorokat. Az indítékát nem tudjuk; annyi bizonyos, hogy egy fiatal belsőépítész, Charlotte Perriand közreműködésével az 1929-es őszi szalonon (ahol a korábbi években festményeket állított ki) egy egész enteriőrt mutatott be: szekrényeket, étkező- és dohányzóasztalt, forgószéket, nagy fotelt, szófát, karos- és pihenőszéket. Mind a korpuszok, mind az ülőbútorok fémvázas darabok. Le Corbusier értekezik is arról, hogy az acélcső - miként a bicikli példája mutatja - amilyen könnyű, olyan erős szerkezet, így a belőle formált konstrukcióra fa- és üveglemezeket, illetve bőrkárpitozást helyez el. Ha csak rájuk pillantunk, már akkor is látszik, hogy ez nem az a hideg funkcionalizmus, amely már a maga korában nagy ellenkezést váltott ki. A bútoroknak már a mérete is kényelmet áraszt, s valóban: Le Corbusier nem a Bauhaus munkásbútor-esztétikáját tette magáévá, hanem inkább Josef Hoffmann ( egykori mestere ) méltóságteljes és komfortos polgári lakberendezési stílusát fejlesztette tovább.

Alighanem ezzel a felfogásával magyarázható, hogy az elsők között került sor annak idején csupán néhány példányban kivitelezett munkáinak feltámasztására, magyarán újragyártására a hatvanas évek közepén. Le Corbusier ugyanis úgy kezelte a modern technológiát és olyan formavilágot teremtett, hogy közben nem feledkezett meg arról: az ember - legalább otthon - szeretné úrnak érezni magát. Nem elégszik meg a kényelemmel, tökéletes komfortérzetéhez a birtoklás tudata - ahhoz pedig környezetének ezt kifejező látványa - is hozzátartozik. Márpedig ezek a testességük ellenére is könnyedséget mutató darabok tulajdonosáról is azt sugallják, hogy ura önmagának és ezért jól érzi magát a világban. 

Az ABC Home által forgalmazott Le Corbusier bútorok

LC4 pony fekvőfotel és LC4 fekvőfotel ( árak méretek a linkre kattintva )
A „Basculant” szék alap ötlete a XVIII. századi fa kivitelezésű változat volt, mely eredetileg összehajtható volt, és általában piknikeken használták.
A széket Le Corbusier az „Eleven lakberendezés”- kollekció részeként tervezte 1929-ben. Pompás formájú bőr kartámaszával és párnázatával ideális bútordarab bármely lakókörnyezetben.
A fotel ugyanazt a designt és modernséget őrzi, mint a tervezésénél mintául szolgáló kisebb méretű karosszék, de ebben az esetben a kárpit különbözik, vastagabb kialakítású párnázattal tervezték. Az LC2 nagy fotel tervezése során Le Corbusier meghagyta a már elfogadott és elismert stílust. A fotel volt az első olyan tervezés, melynél az alapvázat külsővé, láthatóvá tette. Megörökítette benne a nemzetközi stílus minimalista és racionális jellemzőit. A fotel krómozott, acél csővázas szerkezettel készül, olasz bőr kárpitozással és pazar párnázattal.

Az asztalok struktúráját a matematikai precizitással megmunkált acél és üveg anyagok jellemezték, melyek a nemzetközi modernista asztalok legfontosabb ismertetőjegyévé vált a XX. században. A mi verziónk ennek az abszolút csodálatos minőségnek a példája. Fekete festett üvegezéssel, acélcső-lábazattal készül. A hegesztések észrevehetetlenül sima felületűek, a sarkok lágy ívelésűek. 8 személyes étkezőasztal, az üveg 15 mm vastagságú.
Bemutatóterem:
ABC Home

1066 Budapest, Ó u. 35.

Tel.: 06-1/302-6459

06-70 / 775-2541

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése